Na emberek! Életem eddigi legjobb Balaton Soundja volt anyával! Mondta, hogy elvisz, elvitt. Egy darabig felmerült, hogy itthonhagy, de nem sikerült neki. Úgy próbálta, mint amikor labdát dobsz magadnak és megpróbálod elkapni, vagy amikor kurva gyorsan nyitogatod a hűtő ajtaját, hogy hátha annyira gyors vagy egyszer, hogy sötét lesz. DJ-rtessék!
Azt le kell szögeznem, hogy egyáltalán nem hangversenyek voltak, pedig előtte rákóstoltam egy csomó Puccinit meg Verdit, a La donna è mobilét rongyosra hallgattam, és közben végig azt hittem, hogy az valami bútoráruháza, vagy ingatlanügynöksége a Bud Spencernek.
Ehelyett elég monoton elektronikus zenék voltak, én annyira nem ismertem ezeket, mert apa inkább ilyen gitáros belezős zenéket hallgat, a másik apukám, Anton bácsi meg inkább ilyen néger zenéket rak, amiben szavalnak. Klipet ugye még nem láttam, de gondolom kék nadrágban és fehér ingben adják elő. Erre az elektronikus zenére azt mondják, olyan, mintha együtt lennél az őseiddel, vagy visszaköltöznél az anyaméhbe. Na kösz, jól körülírtátok, sokat segít... majd ha kint vagyok, megpróbálok visszaemlékezni. Nem lehetetlen egyébként, hogy jó magaviselettel kicsit hamarabb szabadulok.
Na szóval szóltak ezek a zenék, és szép lassan kezdtem megkedvelni őket. Nagyjából a mélyek jöttek át, de azért lehetett érezni, pörögtem, mint hóember az üveggömben. Úgy úszkáltam a hosszokat, mint a pinák a vetkőzős tollban. Ikszeltem is, a Melbourne sufli már egész jól megy balra, jobbra még gyakorolni kell, és az anyától korábban lenyúlt két ceruzaelemmel nyomtam a rudazást.
Aztán eltelt így csütörtökön pár óra, és emiatt szombat lett. Már kezdett nagyon melegem lenni, néha csobbantunk egyet a Balcsiba, akkor kábé sisteregtem, belülről ilyenkor anya be is párásodik, le kell húzni gumiborotvával, hogy jobban kilássak. Így is igazából csak akkor vannak fókuszban a dolgok, ha közel vannak anya hasához és erős fény van, például ha öreg nénik simogatják a hasát, illetve Anton bácsit hasfalról vagy deltáról szerintem nagyjából megismerném. Kezdték mondogatni, hogy akkor most átmegyünk az OTP-be, mondom ez kell, hideg váróterem, nyugodt környezet, de kiderült, hogy ez a bank is valami sátorban van, és nagyon sokáig kellhetett sorban állni, mert végül nem vettünk ki pénzt. A váróteremben pedig egy bizonyos Bernáthy bácsi és a fia muzsikáltak. Bernáthy bácsi csak 58 éves (de kinéz vagy 59-nek, mert Pampalini imitátor), de így is ő meg én ketten összehoztuk a legnagyobb DJ és közönség közti korkülönbséget EVÖR. Így tolták:
Itt azért beütött a téma rendesen, a zene miatt is, meg anya tolt valami táplálékkiegészítőt, az itt ért le. Ha ilyet bele tud diktálni majd a reszelt almába, esküszöm, első héten felbaszhatják a Vaterára a bébimonitort, mert nem fogok sírni. Előtte viszont kőkemény ufóhangokkal paráztatást tervezek, mint annak a második világháborús német katona bácsinak, Mel Gibsonnak a filmjében.
Köszönöm a rájáknak, az angolnáknak, és Benjamin Franklinnek az elektromosságot, és DJ Kool Hercnek, hogy lassan 40 éve feldobta az első hip-hop beateket. Szépen összehozták ezt az egészet. A tanulság úgy isten igazából az, hogy beszerzek egy diszkógömböt. Láttam a neten, meg #magzatchathu-n (jelszavas), hogy minden babának van. Mit gondoltatok, mi a túrótól olyan gömb alakú minden nő? Azt hittétek, hogy mi vagyunk gömbök? Nem. DISZKÓGÖMB. Kell. Mi babaalakúak vagyunk, természetesen. Babonából szoktuk beszerezni a harmadik hónap után, mert a Stayin' Alive-ra emlékeztet, az meg egyrészt arra, hogy rendben és egészségesen meg fogok születni, másrészt arra, hogy az elektronika ugyanúgy örök, mint a rock.
