Muter bemondta a melóban, hogy terhes. Azt a patáliát, ami ezután következett... állandóan feállt, leült, felállt, leült, itt bent hullámzott minden, én Dan hadnagyosat játszottam és hangosan arra gondoltam, hogy "CSAK ENNYIT TUDSZ?" de valójában roppant kellemetlen volt, bedugult a fülem.
Egészen fura innen belülről hallani, amikor egy férfi üvöltözik, még sose hallottam üvöltést. Apukám egyszer elvitt meccsre, de akkor még nem anyukám hasában voltam. Ez a kiabáló ember lehetett az illető, akiről otthon és itt is mindenki Zoltánként nyilatkozik, és képtelenek Zolinak hívni. Tuti szarfej. Nem láttam, de az első leendő ötösömet teszem rá, hogy idősebb nálam. Eddig nem kiabált. Sokat segítettem anyukámnak a munkában, mentem vele fénymásolni (azt szeretem, mert látszik egy fénycsík innen belülről, mindig kívánok valamit, ha látom), meg postára, meg ültünk a számítógép előtt, és amikor nem rólam akart blogolni, akkor egészen nyugodt voltam. Kíváncsi volnék, ő mit szólna, ha megtudná, hogy én blogolok róla! Már kommentelt, de szerintem nem esett le neki :) De erre rábaszott, lenyomozhatatlan a dolog. Ő még azt sem tudja, hogy fiú vagyok, szóval talán én vagyok az egyetlen blogger, akinek soha nem fogja kideríteni az igazi nevét, mert MÉG NINCS! Így érezhette magát Michael Douglas a tökéletes bűntényben. Egész jó, győztes izgalom. Ha volna szemöldököm, most összehúznám.
Na az van, hogy amikor anyám betolta az all-int a munkában, nagyon furcsán elkezdett zsibbadni a kezem, meg a lábam (valójában mindegyikből kettő van), és órákon át úgy maradt. A tökéletes bűntény kitervelésekor kicsit éreztem hasonlót, de ez most sokkal élénkebb. Ez mi? Nagyon nem tetszik, nem tudom, miért van, és nem tudok vele mit csinálni.